… és InuYasha átsegítette ezt a szellemet is a másvilágra, s visszament a Védelmezők Hegyére. A többiek mindennapi tevékenységeiket végezték a középkori Japánban: főztek, szántottak, s, ha baj volt elhívták a Védelmezők egyik tagját, hogy segítsen. Jelenesetben InuYasha-t. Mikor InuYasha hazaért, akkor a hegyen is mindenki a saját dolgát végezte: Kagome gyógynövényeket szedett, Sango a bumerángját javítgatta, Miroku valahol a közeli faluban volt szellemet űzni, Shippou unatkozott, s felébresztette az alvó Kirara-t, aki erre a mozdulatára arrébb ment, s folytatta, amit elkezdett. InuYasha, mivel mindenkinek dolga volt, kiszemelt egy szép, magas fát, s feltelepedett rá. A környék csendes volt, még a madarak sem rikácsoltak, a szellő halkan átjárta az egész hegyet. InuYasha roppantul unatkozott, hogy neki semmi dolga sincs. Már egy rakás fakérget lekapart a fáról, amin tartózkodott, amikor odament Kagome, s egy kecses mozdulattal felugrott a fára közvetlenül őmellé. Szótlanul ültek egymás mellett. Kagome arcáról a szomorúság tükröződött. InuYasha odabújt Kagome-hoz, és ebben az állapotban ültek tovább a fán. Beesteledett. A többiek már aludtak, gondolván: úgy sem jön semmilyen gonosz teremtmény, hogy megkeserítse az életüket. InuYasha-ék még mindig a fán ültek. Kagome nagyon bánatos volt.

- InuYasha: Mi nyomja a szíved Kagome?
- Kagome: Tudod InuYasha, nagyon hiányzik nagyapa, anya és Souta.
- InuYasha: Szóval honvágyad van?
- Kagome: Az! Rettenetes ez Nekem.
- InuYasha: Mi lenne, ha áthívnánk ide Őket, hogy ezentúl éljenek itt mivelünk? Mert ugyebár Mi nem hagyhatjuk el ezt a világot.
- Kagome: Semmiképpen sem lenne megoldás. A nagyapa már túl öreg, hogy ekkora veszélynek tegyük ki, Souta meg még túl fiatal. Meg mivel magyarázhatnánk meg, hogy csak úgy eltűnnek a jelenkori Japánból egyik napról a másikra?
- InuYasha: Ugyan már Kagome, majd Én vigyáznék rájuk. A magyarázat meg kit érdekel?
- Kagome: Kösz InuYasha, rendes vagy, de akkor is lehetetlen a dolog, ugyanis az átjáró csak az Ékkővel „működik”, az meg nálunk van, és minekünk tilos az átjárás a két világ között.
- InuYasha: Akkor mitévők legyünk?
- Kagome: Nem tudom, nem bírom ki. – Zokogott Kagome
- InuYasha: Na, ne nyafogj már, ugorj a hátamra, és átviszlek a családodhoz egy-két napra és ott is maradunk. – S InuYasha megtörölte a könnyektől Kagome arcát
- Kagome: De a „jóslat”-ban világosan utalnak arra, hogy ha elhagyjuk a középkori Japánt, eljön a világvége, s minden elpusztul, ami élő dolog a Földön.
- InuYasha: Nem lesz semmi baj, ha itt hagyjuk egy-két napra a világot, majd Sango-ék elboldogulnak a szellemekkel.
- Kagome: Á, felejtsd el az egészet, majd kibírom valahogy!
- InuYasha: Hát jó, ahogy gondolod. - Kagome! – Szólt InuYasha
- Kagome: Mondd, InuYasha!
- InuYasha: Tudod, Én azt akarom, hogy Te boldog légy velem, és tudd meg, ha mégis vissza szeretnél menni, akkor bármikor átmehetünk a Te világodba, még akkor is, ha ez a világ pusztulását vonja maga után.
- Kagome: I…nu…Ya…sha! – Pirult el Kagome, s átölelte szerelmét
- InuYasha: Kagome!
- Kagome: Tessék.
- InuYasha: Nem fázol? Elég későre jár már az idő. – InuYasha levette piros kimonóját, s betakarta vele sajátmagát és Kagome-t.
- Kagome: Most már nem. – Mosolyodott el Kagome, s még jobban odabújt InuYasha-hoz, mint ezelőtt.
- InuYasha: Kagome.
- Kagome: Mondjad, InuYasha!

Ám InuYasha már nem szólt többet, mély álomba merült Kagome varázsától. Kagome nem tudott aludni. Valami furcsa, lágy dallam járt a fejében, melyhez társult valami furcsa szöveg is:

„Vasgyár! A neve a helynek. Vasgyár! Ahol fölneveltek. Vasgyár! Ahol engem mindenki ismer. Néhány pohár sör mellett, oldódtak föl csak a lelkek. Aztán egymást verték, egymást verték, egymást ütötték. Így emlékszem. Kívánom légy boldog újra, szemeidben könny ne csillogjon sohasem, sohasem. Apa és fia merjen remélni, s ne féljen reggel felébredni, sohasem, sohasem. Én vagyok, Én vagyok Teérted, s Te vagy, Te vagy Énértem. Egymás nélkül, egymás nélkül, nincs, nincs, nincs megoldás. Felzizzenünk újra, van erőnk még, s ha van, mondd testvér, mondd vajon meddig elég! Kinyújtja kezét, kinyújtja kezét, kinyújtja kezét, hogy segítsen rajtunk. Völgyeket ölelő óriás hegyek! Ne hagyjátok, hogy szomorú legyek! Fújjátok el, fújjátok el, fújjátok el a ködöt és a bánatot!”

Miután végig futott Kagome agyán ez a szöveg, ugyanazzal a halk, lágy dallammal be is fejeződött az egész jelenség, amivel kezdődött. Hosszú ideig azon gondolkozott, hogy mit is akar jelenteni ez valójában, s végül arra a következtetésre jutott, hogy ez valamiféle „második jóslat” lehet, s tovább nem emésztette magát a dolgon. Nagy nehezen Ő is elaludt. Reggel Kagome ébredt fel hamarabb és felébresztette InuYasha-t.

- Kagome: Jó reggelt, InuYasha! – Csapott ébresztőt Kagome.
- InuYasha: Áh! Mi van? Máris reggel van? Neked is jó reggelt, Kagome!
- Kagome: InuYasha, mondhatok valamit?
- InuYasha: Persze, mi lenne az?
- Kagome: Az éjjel, mikor Te már aludtál, akkor valami furcsa „jóslat” járt a fejemben.
- InuYasha: És mégis mi?
- Kagome: „Vasgyár! A neve a helynek. Vasgyár! Ahol fölneveltek. Vasgyár! Ahol engem mindenki ismer. Néhány pohár sör mellett, oldódtak föl csak a lelkek. Aztán egymást verték, egymást verték, egymást ütötték. Így emlékszem. Kívánom légy boldog újra, szemeidben könny ne csillogjon sohasem, sohasem. Apa és fia merjen remélni, s ne féljen reggel felébredni, sohasem, sohasem. Én vagyok, Én vagyok Teérted, s Te vagy, Te vagy Énértem. Egymás nélkül, egymás nélkül, nincs, nincs, nincs megoldás. Felzizzenünk újra, van erőnk még, s ha van, mondd testvér, mondd vajon meddig elég! Kinyújtja kezét, kinyújtja kezét, kinyújtja kezét, hogy segítsen rajtunk. Völgyeket ölelő óriás hegyek! Ne hagyjátok, hogy szomorú legyek! Fújjátok el, fújjátok el, fújjátok el a ködöt és a bánatot!” – Idézte fel Kagome a szöveget, amit hallott.
- InuYasha: És ez mit jelent?
- Kagome: Majd Kaede elmondja.
- InuYasha: Rendben, akkor ugorj a hátamra és elmegyünk Kaede-hez, hogy minél előbb fény derüljön erre az egész dologra!
- Kagome: Jó, rendben

Kagome felpattant InuYasha hátára, s szélsebesen rohantak Kaede anyóhoz. Mikor odaértek, elmesélték Kagome látomását az öregnek, aki erre a következőt mondta:

- Kaede: Hmm, InuYasha!
- InuYasha: Igen, Kaede. Mi az?
- Kaede: Nem hittem volna, hogy ennyire jó szellem lesz belőled.
- InuYasha: Ezt most nem értem.
- Kaede: Azért történt ez meg Kagome-vel, mert CSAK IS JÓT CSELEKEDTÉL az átváltozásod óta.
- InuYasha: Én ezt az egész „jóslat”-ot nem értem. Ki írta? Ki irányítja az életet a világon?
- Kaede: Hát azt hittem, hogy erre már réges-rég tudjátok a választ. Annak idején, amikor Kagome dacolt a benne lakozó gonosz erővel, egy Ao Hoshi nevű, nagy erejű szellem mentette meg Őt és Téged, InuYasha a biztos haláltól. Mondhatjuk azt is, hogy Ao Hoshi az egyik erő, ami irányítja mindenki életét.
- InuYasha: Tehát többen vannak?
- Kaede: Igen pontosabban kettő nagy erő van, ami irányítja mindennapi életünket, a rend tagja még Nezumi Ookami (Szürke Farkas), Ő a gonoszság megtestesítője.
- InuYasha: Akkor ez azt jelenti, hogy a Védelmezők nyugodtan vándorolhatnak a két világ között, anélkül, hogy bármi rossz történne?
- Kaede: Igen.

Kagome és InuYasha elindultak hazafelé a hegyre. Kisvártatva meg is érkeztek oda.

- Kagome: Sziasztok! – Köszönt be a többieknek Kagome.
- Miroku, Sango, Shippou: Sziasztok!
- Miroku: Hol voltatok InuYasha?
- InuYasha: Kaede-nél.
- Sango: Mit kerestetek Ti Kaede anyónál?
- Kagome: … és kiderült, hogy ezentúl nyugodtan utazhatunk a két világ között, anélkül, hogy bármi baj történne. – Mesélte el a történetet elejétől a végéig Kagome.
- Sango: Aha, akkor most visszamentek Kagome világába?
- InuYasha: Hát igen, egy-két napra biztos, hogy visszamegyünk.
- Sango: Hát, jó akkor menjetek csak nyugodtan, majd mi őrizzük a rendet.
- InuYasha: Rendesek vagytok, köszi szépen.
- Miroku: Nincs mit, legalább Én is ügyködhetek szabadon.
- InuYasha: Ezt, hogy érted, hogy ügyködhetsz szabadon?
- Miroku: Tudod Te azt.
- InuYasha: Ja, hogy úgy, csak vigyázz nehogy megint pofon legyen belőle!
- Miroku: Oké, oké, csak menjetek már, vagy segítsek bemászni a kútba is?
- InuYasha: Megyünk már.

InuYasha és Kagome elmentek a Csontok Kútjához, ami biztosítja az átjárást a két világ között. Amikor odaértek, nem láttak mást a kút helyén, csak valami gazt, amit InuYasha egy vágással legyomlált a kútról. Most már szabad az út a modern Japánba. Először InuYasha ugrott bele, ám nem az történt aminek történni kellett volna, InuYasha lezuhant s jajgatott egy nagyot, aztán nagy nehezen kimászott a kútból, s a következőt kérdezte:

- InuYasha: Miért nem működik az átjáró?
- Kagome: Hmm, talán, ha együtt ugornánk le, akkor át tudnánk menni.
- InuYasha: Egy próbát megér.

InuYasha és Kagome egyszerre ugrottak le a kútba, mely immár már átengedte Őket a másik világba. Amikor kimásztak a kútból, immár a jelenkori Japánban, zárva találták az épület ajtaját, ahol a kút volt.

- Kagome: InuYasha, mit gondolsz, mért zárta be nagyapa a szentély ajtaját?
- InuYasha: Nem tudom.
- Kagome: Megkérhetlek rá, hogy nyisd ki az ajtót?
- InuYasha: Persze. VASROBOLÓ LÉLEKRABLÓ!!!!!! – S az ajtó darabjai messzire elszálltak, ám furcsa módon ezt senki sem vette észre.
- Kagome: InuYasha! FEKSZIK!
- InuYasha: Ezt meg miért kaptam? – Tápászkodott fel InuYasha a földről.
- Kagome: Nem azt mondtam, hogy rombolt le az épületet, hanem az, hogy nyisd ki az ajtót.
- InuYasha: Jól van na, megszoktam, hogy otthon nem kell korlátoznom az erőmet.
- Kagome: Hmm, ne szólj hozzám, gyere, induljunk!


Eközben bent Kagome házában:

- Mama: Mi volt ez a nagy robajlás?
- Jii-chan: Nem tudom.
- Mama: Én megyek és megnézem.
- Jii-chan: Várj, vigyél magaddal szelleműző cédulákat!
- Mama: Jó rendben.

Kagome édesanyja kiment az udvarra, s hirtelen két nagy erejű szellemmel találta szemben magát.

- Mama: InuYasha, Ti vagytok azok?
- InuYasha: Mi hát, kik lennénk?
- Mama: Jaj, Kagome mi történt veletek? Olyan furcsák vagytok.
- Kagome: Ne félj anya, nem történt semmi rossz. Én és InuYasha teljesen szellemmé változtunk. Többé nem vagyok ember.
- Mama: Micsoda? Szellemmé változtatok? Jaj gyorsan befelé a házba, nehogy valaki meglásson Titeket.

Gyorsan berohantak a házba, s higgadtan mindent megbeszéltek:

- Kagome: Szia nagypapa! Itthon vagyunk.
- Jii-chan: Jaj, szellemek! Mit csináltatok az én Kagome-mel, nesztek ez majd megbénít mindkettőtöket!
- InuYasha: Ránk ez nem hat! Különben is Mi vagyunk azok, ha már egy kicsit másképpen nézünk ki, mint a többi ember, akkor már meg kell ölni minket?
- Kagome: InuYasha! FE…
- InuYasha: Ne! Kagome, ne tedd! – Vágott közbe InuYasha.
- Kagome: …
- Jii-chan: Szóval Ti vagytok azok? De mégis, hogyan sikerült átváltoznotok szellemmé?
- Kagome: Az, hosszú történet, de elmesélem. Az egész, úgy kezdődött, hogy volt egy gonosz félszellem, aki annak idején rettegésben tartotta a világot. Nos ezt a szellemet InuYasha sikeresen megölte, s megszerezte a Szent Ékkő utolsó darabjait is, és úgy döntöttünk, hogy e nagy erő birtokában szellemmé változunk. Az Ékkő egyik fele az Én testemben a másik fele, pedig InuYasha testében van.
- Mama: Aha, értem, de miért nem jöttetek hamarabb látogatóba? Már kezdtem azt hinni, hogy meghaltatok.
- Kagome: Hát, volt egy pár „Veszélyes Akció”, amiben majdnem ott hagytuk a fogunkat. Nem tudtunk hamarabb jönni, mert amikor szellemmé változtunk InuYasha-val, akkor Mi lettünk a „kiválasztottak”, s amíg nem bizonyítottuk be, hogy méltóak vagyunk erre a feladatra nem jöhettünk haza, mert akkor az egész világ elpusztult volna.
- Mama: Jaj Istenem, ez nekem így egyszerre sok, de megpróbálom feldolgozni.
- Kagome: Hol van Souta?
- Mama: Még az iskolában.
- Kagome: Na nem baj, most egy pár napig itt maradunk InuYasha-val ebben a világban. Gyere InuYasha menjünk fel a szobámba.
- InuYasha: Oké.
- Mama: Menjetek csak, majd főzök valamit, amíg fönt vagytok.
- InuYasha: Az jól jönne, már úgyis rég ettem olyan jó kaját, mint ami ebben a világban van.
- Kagome: InuYasha, ne légy már ennyire torkos!
- InuYasha: Most meg mi rosszat csináltam?
- Kagome: Semmit, de gyerünk fel a szobámba!
- InuYasha: Rendben van!

Kagome nagy nehezen rávette InuYasha-t, hogy felmenjen vele a szobába. Fent a szobában Kagome kipakolta hátizsákját, InuYasha pedig magáévá tette Kagome ágyát. Kagome szétnézett a szobában, reménykedve, hogy talál valamit, ami megváltozott legutóbbi otthonléte óta, de minden pontosan ugyanúgy volt, mint ahogyan azt régen hagyta. Eközben hazaért Souta is a suliból, s üdvözölte InuYasha-ékat. Kagome-t átölelte, InuYasha-t pedig annyira hátba vágta, hogy megorrolta a padlót. Későre jár már az idő, a vacsorát is elfogyasztották már, főleg InuYasha evett meg mindent. Nagyon ízlett Neki az újvilági kaja. InuYasha a földön hevert, ugyanis „udvariasan” át kellett adnia az ágyat Kagome-nak. Kagome elaludt, de InuYasha nem tudott aludni a földön, ezért felkelt és kiment az udvarra. Egy darabig ácsorgott, majd felvetette magát a Szent Fának ágára, és elaludt. Másnap reggel Kagome, amikor felébredt ijedten nézett körbe, majd kis idő múlva kétségbeesetten kiabált:

- Kagome: InuYasha, hol vagy?!

InuYasha olyan gyorsan ugrott le a fáról, amilyen gyorsan csak tudott, és sietve odaszaladt a kétségbeesett, majdnem síró Kagome-hez.

- InuYasha: Jó reggelt! Itt vagyok, mi a baj?
- Kagome: Ő. Semmi különös, de komolyan!
- InuYasha: Na persze, akkor nem kiabáltál volna ilyen kétségbeesetten utánam.
- Kagome: Mondom, hogy nem történt semmi különös, csak nem tudtam, hogy hol vagy és azt hittem… - Fakadt ki magából Kagome
- InuYasha: Mit hittél?
- Kagome: Butaságot.
- InuYasha: De mégis mit?
- Kagome: Hát azt, amit egy lány gondolhat, amikor felébred és nincs mellette az akit szeret.
- InuYasha: He? Szóval azt feltételezted rólam, hogy itt hagytalak, és másik lányt kerestem magamnak?

Kagome annyira szégyellte magát, hogy jobbnak találta, ha nem szól erre semmit.

- InuYasha: Amúgy csak a Szent Fán voltam, mert nem tudtam a földön aludni.
- Kagome: …
- InuYasha: Na ne vágj már ilyen képet, látom, hogy mindjárt elsírod magad, gyere ide!

Kagome odarohant InuYasha-hoz és átölelte. Közben sírt, de viszonylag hamar megnyugodott. Elnézést kért InuYasha-tól, hogy rosszat feltételezett Róla. A nap hátralévő részében nem történt semmi. Másnap Kagome elbúcsúzott a családjától és visszatért InuYasha-val a középkori Japánba. Ott már szabadabbak voltak, egymás karjaiban tértek vissza a Védelmezők Hegyére. Kagome elmesélt mindent a többieknek, legalábbis Ő azt hitte.

- InuYasha: Kagome! – Nézett rá haragos tekintettel InuYasha
- Kagome: Igen? – Nézett vissza ártatlanul Kagome InuYasha-ra
- InuYasha: Nem hagytál ki valamit a történetedből?
- Kagome: Nem, mert kellene még valamit mondanom?
- InuYasha: NEM!

Ezzel felpattant InuYasha és elment.

- Sango: Nagyon idegesnek tűnt, mi jót csináltál odaát, amitől ennyire felidegesedett?
- Kagome: Hát rendeztem egy kis féltékenységi jelenetet.
- Sango: Micsoda?
- Kagome: Nem volt semmi komoly, csak Én fújtam nagyra a dolgot, InuYasha szerint.
- Sango: Veszekedtetek?
- Kagome: Nem, inkább ellenkezőleg.
- Sango: Akkor most miért viselkedett így?
- Kagome: Nem tudom, majd megbékél.
- Sango: Ne mondj ilyet, szerintem menj utána és beszéljétek meg ezt az egészet.
- Kagome: Igazad van, amúgy történt valami érdekes itthon?
- Sango: Igen, legyőztünk egy viszonylag erősnek mondható szellemet. Félelmetes volt, egy madár és egy polip keverékéhez volt hasonlítható. Csápjaiból mérges tüskéket lőtt felénk, szárnyaival pedig óriási széllökéseket indított ellenünk.
- Kagome: De legyőztétek, nem?
- Sango: Szerencsére igen.
- Kagome: Akkor most megkeresem ezt a pukkancs InuYasha-t.
- Sango: Jó, menj csak!

Kagome megkereste InuYasha-t, s elnézést kért Tőle! InuYasha felkapta a hátára, s szökdécselve visszamentek együtt a Védelmezők Hegyére!


Folytatása következik!