I. Fejezet: Kezdeti civakodások!

InuYasha-ék a szokásos dolgaikat végezték. Miroku éppen Sango-t ostromolta a szokásos kérdésével: „Leszel a gyermekeim anyja?”, de Sango mit sem törődve a kérdéssel ápolta a fűben heverésző Kirara-t. InuYasha a Tetsusaiga-t tisztogatta egy fa tetején ülve. Kagome (hát neki már megint a tópart jutott) a közeli tó partján ült, s merengett magában, míg nem érezte, hogy valami hosszú, szőrszerű anyag a nyakához ért, ilyenkor automatikusan kimondta a varázsszót: „Fekszik”! InuYasha mély „krátert” vájt a földbe, s sértődötten kérdezte:

• Ezt meg mért kaptam?

• Tch, még Te kérdezed? Világos nappal, Sango-ék szeme láttára ezt csinálod velem? - Rinyálta Kagome.

• Mi? Én nem is csináltam semmi rosszat. - Védekezően kiabált InuYasha.

• Na ne szórakozz velem! Kis korúak is vannak! - Csattant fel Kagome és otthagyta Inut!

Kagome-t a sírás kerülgette, hogy így megalázták és pont az, akitől a legrosszabb álmaiban se mert volna gondolni, InuYasha. A táj nyugodt volt, a Nap is lemenőfélben volt, már nem lett volna értelme útnak indulni, ezért letáboroztak, s tüzet gyújtottak. Kagome-t még mindig senki sem látta. InuYasha, Sango, Miroku, Kirara, Shippou mind ott voltak a tábortűz mellett, csak Kagome hiányzott, főleg InuYasha-nak! Na én elmegyek tűzifát keresni! Kiáltott fel InuYasha, s vidámságot magáraeröltetve, gyerekesen elszaladt. Mikor elég messze volt a tábortól, leült s gondolkodott, elég sokáig. Vajon most hol lehetsz? Elűztelek és most nem tudom, hogy hol vagy. Én meg itt maradtam egyedül. Gondolkozott hangosan InuYasha, majd felkelt és felaprította az egyik közelben lévő fát, s elvitte a táborhoz.

• Szép munka! - Szólt Shippou.

• Semmiség volt. - Mondta bánatosan InuYasha és megint elment oda, ahonnan jött.

Shippou titokban követte. InuYasha felugrott az egyik fára és zokogott, hangosan zokogott. Eközben Shippou átváltozott, s odaszólt Inunak.

• Gyere le a fáról, Te kutya!

InuYasha ismerte a hangot, jól ismerte és melegség áradt át rajta, hogy hallhatja még szerelme hangját, s leugrott a fáról.

• Hehh, sikerült jól átvernem a fejedet! - S visszaváltozott rókakölyökké.

Ekkor InuYasha megfogta Shippout és visszadobta egészen a táborig.

• Mit képzel ez a kis taknyos? Csak úgy ugrathat azzal a dologgal, ami a legeslegfontosabb a világooooooooooooooooooonnnn! - InuYasha olyan hangosan, fájdalmasan kiabált, hogy kilométerekre elhallatszott.

Eközben a táborban:

Mi történt? Kérdezte Sango Shippout. Hát …. és visszahajított ide. Mesélte el a történteket Shippou. Aha mostmár érthető, hogy mért kiabált akkorát, mintha itt kiabálna a szobában, szegény Inu! Sajnálkozott Sango. InuYasha még mindig azon a fán volt, amelyikről Shippou először leugrasztotta. Inu szomorú volt és a fa kérgét buzerálta a karmával. Lépteket hallott a fa mögül. Kagome volt az. Mire odaért a fához, amin InuYasha volt, akkor megszólalt egy hang:

• Egyszer már visszadobtalak a táborba! Visszadobjalak megint? Shippou, most mondom utoljára, hogy takarodj innen és hagyj engem nyugodni!

Kis idő múlva megszólal Kagome!

• Miattam vagy ilyen ideges? Ja és én nem vagyok Shippou.

InuYasha leugrik a fáról, és magához húzza Kagome-t.

• Aha mostmár világos a dolog, megsértődtél, amikor otthagytalak a tó mellett, mi? - Szólt Kagome.

InuYasha válaszként csak ennyit nyögött ki: Bocsáss meg, SZERETLEK! Kagome gyengéden eltaszította a percek óta rajta csüngő InuYasha-t, s a következőket mondta:

• Én is megbántam, amit tettem veled. Amúgy miért vagy mérges Shippou-ra?

• Azért, mert a Te alakodban jelent meg, és nekem nagyon hiányoztál, és azt hittem, hogy Te vagy az és…

• Jól van látom, hogy zavarban vagy, ennyi elég lesz. - Ölelte át Inut Kagome!

Pár perc múlva már a táborban voltak mindketten, de a többiek már aludtak. InuYasha lefeküdt a kialudt tábortűz mellé és azonnal mély álomba zuhant. Kagome még elment fürdeni és valamikor hajnali három óra körül lefeküdt az éppen mélyálomban lévő InuYasha mellé. Reggel, mikor felébredt InuYasha már nem volt mellette, ott ült, ahol a Tetsusaiga-t tisztogatta tegnap. Csak Kagome és InuYasha volt a táborban, a többiek visszamentek a faluba. Kagome felkelt, s halkan settenkedni kezdett, de Inu jelt adott neki két fülrángatással. Kagome odament hozzá, s így szólt:

• Jó reggelt álomszuszék!

• Mért vagyok én álomszuszék? - Kérdezte lágyan InuYasha.

• Mert alig jövök vissza a fürdésből, Te már olyan mélyálomba zuhantál, hogy egy elefántcsorda sem ébresztett volna fel.

• Mi az a elefánt? - Kérdezte InuYasha.

• Hát egy állat, olyan, mint a kutya, macska csak elefánt. Amúgy mért nem jössz le arról a fáról? - Kérdezte kacérkodva Kagome?

• Mert világos nappal van, és akkor úgy látszik, hogy nem mehetek a közeledbe! - Válaszolt vissza flegmán InuYasha.

• Jaj, Te butus! Gyere le, most nincs itt senki. - Mondta Kagome.

• Ahogy gondolod. Itt vagyok, mit akarsz?

• Tulajdonképpen semmit, gyere, menjünk oda a tóhoz, üljünk le és beszélgessünk! Na gyere már! – Rángatta InuYashát Kagome.

Odamentek mindketten a tóhoz, s elkezdtek beszélgetni:

• InuYasha! Mikor először megláttál, mit éreztél irántam?

• Hát, nem is tudom, hogy hallani akarod-e!

• Mondjad nyugodtan – Szólt Kagome.

• Hát, gyűlöletet, haragot, bosszúvágyat, de ugyanakkor szeretet, talán szerelmet, majd nem sokkal később megtudtam, hogy te nem is Kikyou vagy és aztán nem nagyon érdekeltél tovább, de kalandjaink során ez változott elég sokat.

• És most ezután mi lesz velünk? – Kérdezte Kagome.

• Ezt hogy érted? Hát természetesen együtt maradunk! – Válaszolt őszintén Inu.

• Aha értem! Szóval átjössz az én világomba?

• Hát persze, hogy igen.

• Az jó, de hogy mondjuk meg ezt Sango-éknak? – Kérdezte aggódóan Kagome.

• Hát azt nem tudom! – Fejezte be a beszélgetést InuYasha.

InuYasha-ék úgy látták jónak, hogy ezt a mai napot csak kettőjüknek szentelik. Inu elvitte Kagome-t a kedvenc vízeséséhez. A vízből néha-néha halak ugráltak ki. Elmentek a fához is, majd leültek a tövébe. A fán még mindig látszottak a korábbi sebek, de idővel teljesen el fognak tűnni. Már esteledett, mikor megkérdezte Kagome Inut:

• Nem kellene most már hazamenni a faluba?

• Jó ötletnek tartom. Sango-ék már égen-földön kereshetnek.

Elindultak hazafelé. A faluban nyugi volt. Shippou izgatottan várja már InuYasha-ékat. Sango és Kirara is az utat kémlelik, csak Miroku nyugtalan, valami furcsa fájdalmat érez a jobb kezében, de gondolja holnapra elmúlik, s nem izgatja megát tovább a dolgon. Kagome és Inu megérkeztek. Mindenki őket kérdezgette, hogy hol voltak, de sikertelenül. Miroku keze egyre jobban hasogatott. Már mindenki meg volt fürödve, csak Miroku nem. InuYasha megkérdezte tőle:

• Mi a baj Miroku?

• Semmi különös.

• Akkor irány fürdeni! – És kezénél fogva, bevonszolta Mirokut a fürdőszobába.

Miroku még nem mert szólni senkinek, hogy a keze valószínűleg újra olyan lesz, mint régen, mert még Ő sem volt benne biztos, hogy valóban az fog-e történni vele. Reggel már mindenki talpon-sarkon volt. Miroku és InuYasha nem aludtak egy percet sem…


II. Fejezet: A sejtelmes újjászületés!

• Van valami probléma? – Kérdezte Inut Kagome.

• Hát! Igen, van.

• Micsoda?

• Tegnap Miroku kezén újra jelentkeztek az „átok” jelei.

• Ezt nem mondod komolyan? Akkor Naraku él?

• Sajnos igen. – Mondta InuYasha.

• És ez biztos?

• Szinte 100%-ig biztosak lehetünk benne, hogy igen, ugyanis mostanában nekem is elég rossz előérzeteim vannak.

• És most mit fogunk csinálni?

E kérdés közben egy hatalmas kiáltás hallatszott a távolból. Mindenki a hang irányába futott, s meglátták Mirokut, hogy mindent beszív a tenyerébe, amit csak tud. Hé, Miroku! Kiáltott Sango és odadobta neki a láncot, ami a lyukat lezárja.

• Huhh, majdnem belehaltam! – Mondta Miroku.

• Naraku újjáéledt, most már biztosak lehetünk benne. – Mondta InuYasha.

• Jaj, ennek már sose lesz vége? – Rimánkodott Sango.

• De, most vége lesz, szedelőzködjünk és nyírjuk ki azt a szemetet! – Kiáltott InuYasha.

Mindenki elővette a fegyvereket, majd elindultak! Eközben Naraku a pokol bejáratánál rátalált a holt Kikyou-ra. Elvitte a kastélyába, majd a holt lány testéből elvette a benne lévő lelket, ami Kagome-ból szakadt ki. Naraku egészen megváltozott ettől, eltűnt a hátáról a pók alakú seb, s erősebb lett, mint valaha. Kagome-n ebben a pillanatban úrrá lett a gonoszság, mivel Naraku vonzotta a lélek többi részét is, ugyanis Kikyou-tól csak egy töredékét tudta megszerezni. Kagome szeme vörösen izott, pont úgy, mint InuYasha-nak, mikor megölte Goshinki-t. Kagome megtámadta InuYasha-t , s kis híján végzett is vele. Az volt Inu szerencséje, hogy Kagome –az érzéseivel dacolva- elvétette a támadást.

• Mi bajod van? Mért akarsz megölni? – Támadta le Kagome-t InuYasha.

Kagome ebben a pillanatban visszaváltozott a régi önmagává, ám ez nem tartott sokáig.

• Én……én….nem is tudom mi ütött belém, valaki a lelkemet akarja elfogni, csak nem értem, hogy…….hogy miért vesztegetem az időmet egy ilyen k……..

Ebben a pillanatban, mikor kijött Kagome száján a k betű, Sango úgy felpofozta, hogy máris észhez tért.

• Mi történt? – Kérdezte Kagome.

• Hát valószínűleg Naraku áll a háttérben. Megszerezhetett egy töredéket a lelkedből, s Naraku az egészet meg akarja szerezni, hogy teljes legyen a hatalma, és uralkodhasson a világ felett. – Feltételezte InuYasha.

• De ez csak egy dolgot jelent! – Mondta Kagome.

• Mit? – Kérdezte méltatlankodva InuYasha.

• Azt, hogy Naraku megtalálta Kikyou holttestét és elvette a lelkét, de mért fekszek a földön, és ki pofozott fel?

• Én voltam! És azért csináltam, mert meg akartad ölni InuYasha-t. – Kiáltott Sango.

 
III. Fejezet: A bosszú!

Mikor ezt meghallotta Kagome, azonnal elájult. Kagome-t lesokkolta, hogy megtudta, hogy meg akarta ölni a szerelmét. A többiek elvitték Kagome-t Kaede-hez, s elmondtak neki mindent. Kagome nem tért magához. InuYasha végig ott ült mellette és fogta a kezét. A többiek kint várakoztak. Kagome testéből valami furcsa melegség távozott, ez volt a lelke. Kagome hideg volt, és szinte a halálán volt. InuYasha továbbra is ott ült mellette, de hiába Kagome nem ébredt fel többé, mivel a lelkét teljesen ellopta Naraku. InuYasha kiment a házból és szótlanul távozott a faluból. Egyenesen Naraku felé vette az irányt. Az úton csakis azon gondolkodott, hogy hogyan tudja megölni Naraku-t. Ezen a dolgon nem gondolkodott sokáig, már ki is dolgozta a taktikát. Csak egyszerűen előhúzza a Tetsusaiga-t és ketté szeli, mint a múltkor Kikyou-t. Eközben a faluban a többiek aggódó tekintettel nézték, hogy InuYasha elmegy. Kaede visszament Kagome-hez, Miroku felkapta Kagome íját és a szent nyílvesszőit és InuYasha után rohant. InuYasha megérkezett az időközben egyre erősebbé vált Naraku-hoz. InuYasha már a Tetsusaiga felé nyúlt, mikor Naraku közbeszólt:

• Azzal az ócskavassal semmit sem érsz el!

S ekkor látta Inu, hogy a Tetsusaiga nem akar átváltozni.

• Ha jól tudom a Tetsusaiga csak a démonok ellen hatásos, de nem az Istenek ellen. – Világosította fel InuYasha-t Naraku.

• Mióta vagy Te Isten? – Kérdezte InuYasha.

• Mióta? Hát azóta, mióta elloptam a drágalátos Kagome lelkét, az Ő tiszta lelke kellett hatalmam beteljesedéséhez. Immár engem közönséges fegyverekkel nem tudtok megölni.

Eközben megérkezett Miroku.

• Mit akarsz itt szerzetes?

• Megölni! – Kiáltotta Miroku, s odadobta Inu-nak az íjat és a nyílvesszőket.

• Ezzel lődd meg, akkor meghal!

• De nem tehetem, akkor Kagome lelke is elpusztulna.

• Dehogy pusztulna el, nem emlékszel azt mondta régebben. Hogy a saját fegyvere nem tudja megsebezni. – Magyarázta Miroku.

InuYasha tétlenkedett, hisz Ő még soha életében nem lőtt íjjal, de erőt vett magán, s hátulról lenyilazta Naraku-t. Naraku teste semmivé lett, csak Kagome lelke maradt meg, ami visszatért a „gazdatestbe”.


IV. Fejezet: A „végzet”!

Ahogy elpusztult Naraku, úgy tért vissza az élet Kagome-ba. A középkori Japánban most már nem volt kitől félni az embereknek, mivel megölték Naraku-t. InuYasha-ék elmondták Sango-éknak, hogy átmennek a Csontok Kútján keresztül Kagome világába.

Két évvel később:

Már jó két éve, hogy az „új világ”-ban éltek, mikor Kagome és InuYasha összeházasodtak, ezt azonnal elmondták régi ismerőseinek, és hatalmas bulit csaptak. InuYasha és Kagome most már szétválaszthatatlanok voltak. De egy napon…